Posted by signal on március 4, 2008
A filmben nem volt annyira egyrételműen leszögezve, hogy a falkavezér a foglyulejtett nősténye miatt támadja doktorunkat. Félreérthető volt a motívációja, mert úgy tűnt, csupán különlegessége miatt kergeti Legendánkat. Ezt támasztotta alá számomra a bemérgesedős jelenete is, mikor egy kiadós harapdálás után fekadokink nem volt hajlandó annak rendje és módja szerint átváltozni.
No, az alternatív befejezés nem hagy kétséget afelől, hogy mivégett is vadászik rá az alfahím. Mielőtt végleg bezúzná az üvegajtót a doki laborjában, tenyerével összemaszatolja a megrepedt üveget, egy pillangót ábrázolva, majd nyomatékosan a nőstényre néz.
Dokink megtalálja a pillangótetkót a nő vállán, bocsánatkérően lehozza a “cuccról”, és kitolja szerető férjéhez. Azok összeturbékolnak, alfahímünk mérges ugyan a dokira, de valszeg már a dugás jár a fejében, így megkíméli a három túlélőt, és elporzik a bandájával.
A három túlélő egy új terepjáróval szabadon távozik a városból, és “nem vagy egyedül”, “van még remény” üzeneteket szórva az éterbe, eltűnik a látóhatáron.
Tipikus Hollywood-i, happy-end-es, langyos, rózsaszínű?
Az.
Posted by signal on február 23, 2008
Ugyanazt a nyomasztó összhatást éri el a “megyek… megyek… aztánegyszercsakvalamiszőrnyűtörténikJÁÁÁJ,fussbazmegfuuuss!!!” módszerrel, mint a mai zombifilmek. Ehhez tökéletes a kézikamera, az ide-oda ugráló, néhol behomályosuló, torzuló, szétcsúszó képekkel. Csak növeli a feszültséget.
Meg az epilepszia veszélyt, ez kétségtelen, onsai 
, néhol nagyon túlzásba esnek, hogy inkább elkapja az ember az amúgy folyamatossan kidülledő szemét.
A szörny(ek?) hirtelen megjelenése, külseje, felépítése azonban teljesen megalapozatlan a történetben. Jó tudom, a film szempontjából nem is szükséges, de csak úgy, ukmukfukk, a semmiből, a város közepén, ekkora dögök, he? Még ha a tenger mélyéről is jöttek volna, akkor sem. Csupán a hit&run filmekben szükséges űzőerőt testesítették meg, többre nem valók. Ennyi erővel lehetett volna földrengés, szökőár, meteor, stb. talán szívesebben is néztem volna.
Összességében azért nem volt vészes, meg lehet nézni, egyszer. Ja és, nem tudja valaki milyen kamerát használtak a filmben? Én is vennék olyat, ami baj nélkül kibír egy armageddont: “Fuji - tovább tart, mint az élete!”
Posted by signal on február 16, 2008
Két éve, hogy itthon használom az internetet, így napi szinten van alkalmam foglalkozni olyan témákkal, melyek érdekelnek. Fő vonalát ennek a scifi iránti vonzódásom adja, melyet a kisiskolás korom óta tartó könyvtárbajárás alapozott meg. Egészen huszonötéves koromig egy író gondolatait, érzéseit, tapasztalatait csak és kizárólag a könyvéből ismertem meg. A könyv volt az egyetlen médium, melyen keresztül megoszthatta velem önmagát. Természetesen éppen ezért kellő figyelemmel, TISZTELETTELJESEN igyekezett kezelni azt a fonalat, mely összekötött minket, és én szerettem őt ezért. Aztán számomra is, jóval később mint a többség számára, kiszélesedett ez a kapcsolat a globális infósztráda segítségével, több médium fonala csatlakozhatott rám, melyeken keresztül már az írók személyiségét is bővebben megismerhettem.
Visszanézve a nem is oly távoli, tudatlan múltba, furcsa nosztalgiaérzés fog el, hogy bárcsak még ma is úgy lenne. Bárcsak ne tudnék senkiről semmit, csak amit az írásain keresztül akar közölni velem. Bárcsak ne látogatnám érdeklődőn Az Nagy Magyar Scifi Írók blogjait, gyülekezőhelyeit, ahol rendszeresen szembesülnöm kell az időről időre lángralobbanó vitákkal, melyeknek semmi köze a “vitához”, nem mutatnak sehová, csak a résztvevők mellkasa felé. Mind ugyanazon séma szerint zajlik, és én minduntalan eltöprengek a MIÉRT-en:
Miért van az, hogy azok az írók akiket én olvasóként nagyra becsülök, mert írásaik olyan érzéseket, gondolatokat ébresztenek bennem, mint senki és semmi más ebben a világban, s könyveikből árad az olvasó TISZTELETE, szóval ezek a nyitott, jószívű, szerfelett értelmes és intelligens emberek - hiszen műveikből azt a következtetést vonom le, hogy azok -, miért felejtik el ezt a TISZTELETET, mikor úgy esnek egymásnak, akár az ovodások?
Az eszközök és az értelmi szint fejlettebb ugyan, de a séma ugyanaz. Ez valami szakmai ártalom? A lenyűgöző elme egy defektje? Miért kell folyton visszaigazolni azon nézetemet, hogy az értelmi szintek között csupán megnyilvánulási különbségek vannak?
Talán nem veszik észre, hogy milyen mértékben is válltak közszereplővé. Hogy már nem csak a műveikből vagy az interjúkból alkot róluk véleményt az olvasó, hanem már napi szinten is, a blogjaikból, a hozzászólásaikból.
Olyan nagy erőfeszítés lenne azt a TISZTELETET minden megnyilvánulásba átvinni? Nem érdekli őket, hogy az értelmetlen, öncélú, belterjes villámagyú szópárbajaikkal a TISZTELET kiváltotta szeretetet mocskolják be? Bennem, a vak hitű olvasójukban.
Végigsimítom könyveiket itt mellettem az asztalon, és már nem vagyok biztos abban, hogy az elmúlt két év hatásai után képes leszek-e megnyílvánulásaiktól függetlenül tekinteni a műveikre. Talán tényleg csak akkor lehet önmagában megítélni egy művet, ha semmi sem tudható az írójáról.
Akárhogy is, e kétely fölött magamnak kell dülőre jutnom. Egyet viszont biztosan tudok.
Az interneten töltött két év után már nem rajongok önzetlenül a magyar scifiért.
Már nincs rózsaszín köd, nincs szerelem.
Felébredtem.
És sírok.
Posted by signal on február 14, 2008
Posted by signal on február 12, 2008
Az Arany Iránytű: esre nem hasunk tőle, de igazán megérdemel egy erős nyolcast a skálán. A képi megvalósítás hozza az elvárásokat, a hangulat, a történet is. Végre nem egy sablon fantazy. Jegesmedve őrület várható a gyerkőcöknél. Nálam felkerült a Stardust mellé a polcra.
The Kindom: Terrortámadás külföldön tartózkodó amerikaiak ellen. Betekintést nyerhetünk mindkét fél ténykedéseibe. Körülbelül a felétől válik igazán nyomasztóvá és sodróvá a film, mely észrevétlenül kialakít a nézőben egy szimpátiát az amerikaiak felé, melyet a rendező a végső rohamban szépen kamatoztat is, átruházva a nézőre a szereplők félelmeit, a lehető legszemélyesebbé téve ezzel a kockázatot.
Aki eddig hátradőlve nézte, innentől előrehajolva, visszatartott lélegzettel fogja követni a pergő eseményeket. Bár ismét elhajlunk az egyoldalúság felé, a film utolsó két mondata, melyek tükörképei egymásnak, helyrebillentik a mérleget, és megvilágítják az igazi üzenetét a filmnek.
The Man from Earth: készülj fel hát és derékfájásra, mert a másfél órát előredőlve fogod tölteni, nehogy egy mondatát is elszalaszd az eseményeknek. Nem lesz akció, nem lesznek jól elhelyezett beszólások, robbanás, smárolás, villogó izmok, vér és sex.
Egészen más akció fog rabulejteni. Szavak robbannak majd az elmédben, igazi humor simít végig arcodon, érvek és ellenérvek hozzák lendületbe agytekervényeid, félelem és tanácstalanság buggyan elő vérként egykoron nyugodt és kimozdíthatatlan szellemedből, egy pillantásban összesűrűsödő mérhetetlen-végtelen szerelem részese lehetsz, mely még a leghajmeresztőbb dolgot is képes elfogadni, megbocsájtani.
Emberek, egy igazán különleges szituációban. Scifi a javából. Meg kell nézni. Csak a családot küld ki addig. Ez a történet személyes, neked szól.
Láthatatlan: Úgy kezdődik mint egy tinihorror, de összességében hű korképet ad a mai fiatalokról. Hogyan képes a rossz környezet, a rossz körülmények rossz döntéseket kihozni egy, sok tekintetben labilis és bizonytalan létben tengődő-vergődő fiatalból. Azt mondhatnánk erre, csak azt lehet kihozni az emberből, ami benne van, de ez fél igazság, ahogy erre a film is rámutat. Ha a jó hosszú távon nem kap lehetőséget bennünk a rügyfakadásra, idővel már ösztönösen is a rosszhoz fogunk nyúlni, és nem törődünk a határokkal.
Ahogy a lány sem. Aki végül lerázza magáról a “körülmények áldozata vagyok” kifogást, és talán életében először megembereli magát, hogy a jó legbelül rügyre fakadhasson. Ehhez persze kell egy fiú, és némi természetfeletti tapasztalás.
Nem nagy film, de jó film.
Legvégül pedig, egy paródia a 300 spártairól: Sok igen gagyi, csupa olcsó poénra hangsúlyt fektető paródiához volt szerencsém az utóbbi időben. A 300 spártairól szóló némileg kivételt képez ezalól. Ebben is vannak ma már sablonként felhasználandó poénok (pl. a sugárban hányás), de néhány igen eredeti és jól elhelyezett humorbombával is találkozhatunk, melyek láttán az asztalt vagy a karfát fogja kaparni röhögésében az ember. Egy erős hetes jár a filmnek. Érdemes megnézni, végre jóízűeket lehet röhögni!
Posted by signal on február 5, 2008
Posted by signal on február 5, 2008
Posted by signal on február 4, 2008
Posted by signal on február 4, 2008
Gondolom, másokban is felmerül néha könyvolvasás közben az az érzés, hogy emitt-amott az író talán nem a megfelelő kifejezéssel érzékeltet valamit, túl impozáns fogalommal él, holott helyénvalóbb lenne az egyszerűbb megfogalmazás. Hogy inkább a szavak küllemével próbál hatni a mondandó helyett.
Ez főleg kezdőknél fordul elő. Ahogy nálam is. De hozzám legalább van annyira igazságos az élet, hogy postafordultával pofámba vágja a választ. Kéretlenül.
Két poszttal ezelőtt leírtam hogy “hidegrázás”, pusztán a drámaiság fokozása véget, pedig lehettem volna kevésbé drasztikus, de főleg kevésbé öncélú is.
Tegnap pedig volt szerencsém megtapasztalni a “hidegrázás” mibenlétét.
Először a csontjaimból távozott sárga izzással az energia, mintha negatív erőteret bocsájtottak volna rám, majd a gernicemből zabálta ki valami a velőt, mely fájó ürességként gyorsasan végigkúszott a legkisebb ujjpercemig, fagyos lehelletet hagyva maga után az üregekben.
Arcom aztán kocsonyaként kezdett el remegni, mely remegés végül odáig erősödött, hogy a csontjaim valósággal ki akartak szakadni belőlem, mintha maximumra csavarták volna körülöttem azt az elszívó mezőt. Csak izmaim megfeszítésével tudtam úgy-ahogy csillapítani testem rázkódását.
A kiszolgáltatottság, a félelem, a gyengeség és a fájdalom lehető legroszabb keveréke volt ez az élmény, amit még ellenségeimnek sem kívánok.
Hamar ágynak döntött, komoly fejfájással, lázzal, aludni alig bírtam. A doki reggel infulenzásnak titulált, és egy hét fekvést írt elő. De én tudom, hogy a vírus mellett komoly leckét is kaptam egyben. Ezek után jobban figyelek majd, hogy a szituációhoz illő, annak megfelelő, szükséges kifejezést használjam.
Mert a nyelvet bezony éli az ember.
Akár jólesik neki, akár nem.
Posted by signal on február 2, 2008
Megvallom őszintén, nemhogy top 5, de max. 5 sf olvasmányom sem volt az előző évben.
Ezért inkább leközlöm azt a néhányat, amibe volt szerencsém belefutni.
Antal József: Diagnózis
A regényről írtam már egy olvasói véleményt. Szerencsére “józsibácsi” olyan szándékkal fogadta, amilyen szándékkal írtam.
Szabó Sándor (szs, Crabe): Ellenérdek
Rég volt, hogy egy (kis)regényt annyira érdekesnek találtam, hogy 2-3 nap alatt végigpergessem. Akadt néhány dolog benne, ami nem tetszett, vagy megakasztotta a gördülékeny olvasást, de egészében jó volt.
Csak az én agyamban hasonlítottak a tnoppok Alfra, a nálunk ragadt földönkívülire?
Csupor Béla készülő regénye:
Áldom a mérhetetlen bizalmáért! Bővebb véleményemet megtartom magamnak, nehogy befolyásoljam, de már repesve várom, hogy teljes valójában kezemben tarthassam szülöttét. Érdemes lesz rá, higgyetek!
Ide írnám még a végére Tonyval folytatott levelezéseimet, voltak annyira inspirálók, akár egy sf regény.
Olvasmányi előkészületben (azaz itt a polcon):
Brandon Hackett: Poszthumán döntés
László Zoltán: A Keringés
