Egy szerelem vége…
Posted by signalKét éve, hogy itthon használom az internetet, így napi szinten van alkalmam foglalkozni olyan témákkal, melyek érdekelnek. Fő vonalát ennek a scifi iránti vonzódásom adja, melyet a kisiskolás korom óta tartó könyvtárbajárás alapozott meg. Egészen huszonötéves koromig egy író gondolatait, érzéseit, tapasztalatait csak és kizárólag a könyvéből ismertem meg. A könyv volt az egyetlen médium, melyen keresztül megoszthatta velem önmagát. Természetesen éppen ezért kellő figyelemmel, TISZTELETTELJESEN igyekezett kezelni azt a fonalat, mely összekötött minket, és én szerettem őt ezért. Aztán számomra is, jóval később mint a többség számára, kiszélesedett ez a kapcsolat a globális infósztráda segítségével, több médium fonala csatlakozhatott rám, melyeken keresztül már az írók személyiségét is bővebben megismerhettem.
Visszanézve a nem is oly távoli, tudatlan múltba, furcsa nosztalgiaérzés fog el, hogy bárcsak még ma is úgy lenne. Bárcsak ne tudnék senkiről semmit, csak amit az írásain keresztül akar közölni velem. Bárcsak ne látogatnám érdeklődőn Az Nagy Magyar Scifi Írók blogjait, gyülekezőhelyeit, ahol rendszeresen szembesülnöm kell az időről időre lángralobbanó vitákkal, melyeknek semmi köze a “vitához”, nem mutatnak sehová, csak a résztvevők mellkasa felé. Mind ugyanazon séma szerint zajlik, és én minduntalan eltöprengek a MIÉRT-en:
Miért van az, hogy azok az írók akiket én olvasóként nagyra becsülök, mert írásaik olyan érzéseket, gondolatokat ébresztenek bennem, mint senki és semmi más ebben a világban, s könyveikből árad az olvasó TISZTELETE, szóval ezek a nyitott, jószívű, szerfelett értelmes és intelligens emberek - hiszen műveikből azt a következtetést vonom le, hogy azok -, miért felejtik el ezt a TISZTELETET, mikor úgy esnek egymásnak, akár az ovodások?
Az eszközök és az értelmi szint fejlettebb ugyan, de a séma ugyanaz. Ez valami szakmai ártalom? A lenyűgöző elme egy defektje? Miért kell folyton visszaigazolni azon nézetemet, hogy az értelmi szintek között csupán megnyilvánulási különbségek vannak?
Talán nem veszik észre, hogy milyen mértékben is válltak közszereplővé. Hogy már nem csak a műveikből vagy az interjúkból alkot róluk véleményt az olvasó, hanem már napi szinten is, a blogjaikból, a hozzászólásaikból.
Olyan nagy erőfeszítés lenne azt a TISZTELETET minden megnyilvánulásba átvinni? Nem érdekli őket, hogy az értelmetlen, öncélú, belterjes villámagyú szópárbajaikkal a TISZTELET kiváltotta szeretetet mocskolják be? Bennem, a vak hitű olvasójukban.
Végigsimítom könyveiket itt mellettem az asztalon, és már nem vagyok biztos abban, hogy az elmúlt két év hatásai után képes leszek-e megnyílvánulásaiktól függetlenül tekinteni a műveikre. Talán tényleg csak akkor lehet önmagában megítélni egy művet, ha semmi sem tudható az írójáról.
Akárhogy is, e kétely fölött magamnak kell dülőre jutnom. Egyet viszont biztosan tudok.
Az interneten töltött két év után már nem rajongok önzetlenül a magyar scifiért.
Már nincs rózsaszín köd, nincs szerelem.
Felébredtem.
És sírok.
(Khmm! Kaptál mélt?)
(nem)
(vagy igen, csak lelőtte a spemvédelem)
(ha igen, akkor milyet?)
Az embernek tele a töke a villongásokkal. Nekem is. De a magyar Sf nem csak azt a 2-3 írót, pár kritikust jelenti, akik között balhé van, hanem jóval többet: azokat az írókat, akik egyszerűen csak írnak. Jelen vannak, de nem harsányan. Meg minket olvasókat is jelent, és mi vagyunk többen…
.
Olvasókat. No hiszen.
, nem tudom, emlékeztek-e még rá. Azóta rájöttem, hogy nem is igazából az írók egymás iránt érzett fenekedése a bajom, hiszen ez mindig is így volt, legföljebb nem ilyen feltűnően, hiszen nem volt net, hanem az, hogy az olvasók is azt hiszik, nekik mindent szabad. (Erről is írtam.) A múltkor a következőket olvastam egy írói blogon hozzászólásként:
Én már írtam egyszer egy hasonló postot, mint “signal”
“… Belőlem élsz, te hülye! Én adok pénzt az összegényolt szaraidért! Tanuljál már egy kis alázatot, ha már egy normális regényt nem tudsz írni, bassza meg!”
Na, nekem inkább ez nem tetszik. Köcsög olvasó. Régen ilyen nem volt.
Pfúj de rohadt lett ez a világ! NPVG!!! NPVG!!!!
(egyébként mi az Endrével ezen a válságon már túljutottunk, és maradtunk)
Persze onsai, szerencsére találkoztam olyanokkal is, akik több energiát fektetnek az írásaikba, mint egymás lágyabb részeinek taposásába
Csak ugye arról rimánkodik az ember, ami fáj neki. Főleg ami folyamatosan kínozza.
Pjotr, éppen arra utaltam, hogy az internetnek “hála” ezek a fenekedések bizony már vannak annyira feltűnőek, hogy elriszthatják az olvasót. Íróinknak oda kellene figyelni arra, hogy a nézeteltéréseiket leszorítsák privát szintre. És itt nem a vélemények ütközésére gondolok, az mindig érdekes még egy kivülállónak is, hanem mikor átmegy az egész sértegetésekbe, hozzászólások szétcincálásába, idézetek idézetének az idézésébe, szóval alapvetően a személyeskedésbe. Ez a rendszeresen előtörő viselkedés az alábbi üzenetet is hordozhatja az interaktívvá vált olvasó felé:
” Értem élsz, te hülye! Én hozok fényt a szar életedbe, én késztetlek pezsdítő gondolatokra, szívmelengető érzésekre! Követelem az alázatot, ha velem ellentétben még egy normális regényt sem tudsz megírni, bassza meg!”
Na, nekem inkább ez nem tetszik. Köcsög írók. Régen a könyvtárban ilyen nem volt
(Ugye milyen rossz érzést kelt, mikor valaki a hozzászólásodat forgatja ki? És ez csak egy a felvonultatott eszközök közül. De te persze tudod, hogy csupán példaként ábrázoltam. Nincs mögötte bántó szándék.)
Marika, én is, csak épp megakartam jegyezni
Akkor megnyugtattál, mert jó, hogy itt vagy köztünk.
(Ha az ember kéri azt a véleményt, akkor már spamlistára kerül? Most én sírok.)
Nem OFF!
Nálunk a faluban volt régen egy ember. Sokat idézett kijelentést hagyott az utókorra: “Kéremszépen, a kutya is ember!”
Szerintem, az író is ember, és mint iljen, nem egyforma. Miképp az olvasók sem. Néha én is úgy érzem, hogy kinek-kinek inkább a maga dolgát kellene tenni, egyiknek írni - mondjuk regényt -, másiknak olvasni - mondjuk, regényt. De ezzel nem céloztam senkire és semmire!!!!!
Ó dehogynem, Béla
Jelentem folyamatosan végzem a bétatesztelést!
Aztán ha végeztem, olyat kapsz, hogy ihaj!
Mármint véleményt
Osztán lehetne ám pletykálni is arról a készülő kéziratról…
Lassan olyan már, mint a rézpucájú bagoly, amivel mifelénk a gyerekeket rémísztgetik. Mindenki beszél róla, de még nem látta senki. (Vagyis csak kevesen!)
http://szs.freeblog.hu/archives/2008/02/18/Merjunk_nagyot_filmni/
emitt már árulkodik valaki
Add A Comment