Rövid hétvégi filmösszefoglaló

Az Arany Iránytű: esre nem hasunk tőle, de igazán megérdemel egy erős nyolcast a skálán. A képi megvalósítás hozza az elvárásokat, a hangulat, a történet is. Végre nem egy sablon fantazy. Jegesmedve őrület várható a gyerkőcöknél. Nálam felkerült a Stardust mellé a polcra.

The Kindom: Terrortámadás külföldön tartózkodó amerikaiak ellen. Betekintést nyerhetünk mindkét fél ténykedéseibe. Körülbelül a felétől válik igazán nyomasztóvá és sodróvá a film, mely észrevétlenül kialakít a nézőben egy szimpátiát az amerikaiak felé, melyet a rendező a végső rohamban szépen kamatoztat is, átruházva a nézőre a szereplők félelmeit, a lehető legszemélyesebbé téve ezzel a kockázatot.

Aki eddig hátradőlve nézte, innentől előrehajolva, visszatartott lélegzettel fogja követni a pergő eseményeket. Bár ismét elhajlunk  az egyoldalúság felé, a film utolsó két mondata, melyek tükörképei egymásnak, helyrebillentik a mérleget, és megvilágítják az igazi üzenetét a filmnek.

The Man from Earth: készülj fel hát és derékfájásra, mert a másfél órát előredőlve fogod tölteni, nehogy egy mondatát is elszalaszd az eseményeknek. Nem lesz akció, nem lesznek jól elhelyezett beszólások, robbanás, smárolás, villogó izmok, vér és sex.

Egészen más akció fog rabulejteni. Szavak robbannak majd az elmédben, igazi humor simít végig arcodon, érvek és ellenérvek hozzák lendületbe agytekervényeid, félelem és tanácstalanság buggyan elő vérként egykoron nyugodt és kimozdíthatatlan szellemedből, egy pillantásban összesűrűsödő mérhetetlen-végtelen szerelem részese lehetsz, mely még a leghajmeresztőbb dolgot is képes elfogadni, megbocsájtani.

Emberek, egy igazán különleges szituációban. Scifi a javából. Meg kell nézni. Csak a családot küld ki addig. Ez a történet személyes, neked szól.

Láthatatlan: Úgy kezdődik mint egy tinihorror, de összességében hű korképet ad a mai fiatalokról. Hogyan képes a rossz környezet, a rossz körülmények rossz döntéseket kihozni egy, sok tekintetben labilis és bizonytalan létben tengődő-vergődő fiatalból. Azt mondhatnánk erre, csak azt lehet kihozni az emberből, ami benne van, de ez fél igazság, ahogy erre a film is rámutat. Ha a jó hosszú távon nem kap lehetőséget bennünk a rügyfakadásra, idővel már ösztönösen is a rosszhoz fogunk nyúlni, és nem törődünk a határokkal.

Ahogy a lány sem. Aki végül lerázza magáról a “körülmények áldozata vagyok” kifogást, és talán életében először megembereli magát, hogy a jó legbelül rügyre fakadhasson. Ehhez persze kell egy fiú, és némi természetfeletti tapasztalás. 

Nem nagy film, de jó film.

Legvégül pedig, egy paródia a 300 spártairól: Sok igen gagyi, csupa olcsó poénra hangsúlyt fektető paródiához volt szerencsém az utóbbi időben. A 300 spártairól szóló némileg kivételt képez ezalól. Ebben is vannak ma már sablonként felhasználandó poénok (pl. a sugárban hányás), de néhány igen eredeti és jól elhelyezett humorbombával is találkozhatunk, melyek láttán az asztalt vagy a karfát fogja kaparni röhögésében az ember. Egy erős hetes jár a filmnek. Érdemes megnézni, végre jóízűeket lehet röhögni!