Amikor a fogalmazás visszanyal.

Posted by signal

    Gondolom, másokban is felmerül néha könyvolvasás közben az az érzés, hogy emitt-amott az író talán nem a megfelelő kifejezéssel érzékeltet valamit, túl impozáns fogalommal él, holott helyénvalóbb lenne az egyszerűbb megfogalmazás. Hogy inkább a szavak küllemével próbál hatni a mondandó helyett.
    Ez főleg kezdőknél fordul elő. Ahogy nálam is. De hozzám legalább van annyira igazságos az élet, hogy postafordultával pofámba vágja a választ. Kéretlenül.

Két poszttal ezelőtt leírtam hogy “hidegrázás”, pusztán a drámaiság fokozása véget, pedig lehettem volna kevésbé drasztikus, de főleg kevésbé öncélú is.

Tegnap pedig volt szerencsém megtapasztalni a “hidegrázás” mibenlétét.

Először a csontjaimból távozott sárga izzással az energia, mintha negatív erőteret bocsájtottak volna rám, majd a gernicemből zabálta ki valami a velőt, mely fájó ürességként gyorsasan végigkúszott a legkisebb ujjpercemig, fagyos lehelletet hagyva maga után az üregekben.
Arcom aztán kocsonyaként kezdett el remegni, mely remegés végül odáig erősödött, hogy a csontjaim valósággal ki akartak szakadni belőlem, mintha maximumra csavarták volna körülöttem azt az elszívó mezőt. Csak izmaim megfeszítésével tudtam úgy-ahogy csillapítani testem rázkódását.
A kiszolgáltatottság, a félelem, a gyengeség és a fájdalom lehető legroszabb keveréke volt ez az élmény, amit még ellenségeimnek sem kívánok.
Hamar ágynak döntött, komoly fejfájással, lázzal, aludni alig bírtam. A doki reggel infulenzásnak titulált, és egy hét fekvést írt elő. De én tudom, hogy a vírus mellett komoly leckét is kaptam egyben. Ezek után jobban figyelek majd, hogy a szituációhoz illő, annak megfelelő, szükséges kifejezést használjam.

Mert a nyelvet bezony éli az ember.
Akár jólesik neki, akár nem.

  1. bellamaria Said,

    gyúgyujjá meg. Mihozzánk most ért ide ez a hideglelős istennyila, pedig nem is irtam be sehova. :(

Add A Comment

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image